8 tipp: Hűvös lakás a kánikulában is, klíma nélkül

Nyáron Július-augusztus között gyakran nem ritkák a 35-40 fokok sem mostanában, amely nem csak, hogy kellemetlen, de az emberi egészségre is ártalmas lehet. Most azokat az alapvető dolgokat foglaltuk össze, amivel házunk/lakásunk hűvösebben tartható a meleg forró nyári napokon.

Ha már meleg van mit tegyünk?

Ha klíma nélkül szeretnénk hűvösebb és kellemesebb hőérzetet, akkor tisztában kell lennünk pár egyszerű alapszabállyal.

Az emberi szervezet folyamatosan hőt termel, amitől meg kell szabadulnia. A hőleadás nem csak a levegő hőmérsékletének a függvénye, hanem sok egyéb tényezőnek is. Ha a hőmérséklet meghaladja a 26-28 °C-ot az ember elkezd izzadni, mert máshogy már nem tudja kellő szinten leadni a fölösleges hőt. Hogyan tudjuk akkor minél hatékonyabban hűteni magunkat?

A víz miközben folyadékból gőzállapotba kerül, vagyis elpárolog, nagyon sok hőenergiát von el a környezetéből (hűti a környezetét), ez az ára annak, hogy megváltozzon az állapota. Párolgás = hőelvonás, a verejtékezés pedig pont ezt a célt szolgálja. Ha lespricceljük magunkat vízzel bizonyos időközönként, a szervezetünknek segítünk megnövelni az így leadott hőmennyiségét, kevésbé lesz melegünk. Biztos éreztük már, ha strandon is kijöttünk a vízből, amíg nem törülköztünk meg nem volt melegünk. (Csurom vizesek voltunk, rengeteg párolgás)

A hőt leadó felületeken kialakul egy egyenletes áramlás, ami rontja a hőátadást. Ahhoz, hogy a hőátadás minél hatékonyabb legyen, ezt a szép egyenletes áramlást szét kell szaggatni, ez lehet hogy kicsit drámaian hangzik, de egyszerűen a ventilátorról van szó. Próbáljuk ki: Felsőtestünket vizezzük be, amennyire lehet, beleértve az arcunkat is, ha rövid a hajunk akár azt is. Üljünk be így egy ventilátor elé, még 30-35 fokban is fázhatunk. Álló levegőből csináljunk mozgó levegőt!

A testünknek két módon segíthetünk tehát a legjobban: segítsünk neki párologtatni, és mozgassuk a levegőt körülötte.

Ezek a kis praktikák akkor hasznosak, ha már nagyon meleg van a lakásban, de sokkal jobb az, ha meg tudjuk előzni, hogy a lakás nagyon felmelegedjen.

A túlzott meleg megelőzése a házban

Mindenki szeretne egy kellemes hűvös házat nyáron, ez el is érhető ha pontosan tudjuk mire kell figyelnünk. A meleget a napsütés okozza, ezt persze mindenki tudja. Képzeljük el azt, hogy a levegő egy szép nyári napon 35 °C, ahogy a mai nap is, ez csak a levegő hőmérséklete! Amire a nap rásüt, pl. betonfelületek, cserép, közepesen vagy teljesen sötét színű fal, 45-50 fokosra is felmelegszik minden probléma nélkül. Ezzel egy másik szintén egyszerű alapszabályhoz is elérkeztünk, amire a nap rásüt, roppant forróvá tud válni. Ezek a felforrósodott felületek pedig sugárzással nekünk is képesek átadni az energiájukat, így csak még jobban melegítenek minket. Megoldás: árnyékolás!

Árnyékolás

Ha tudunk, ültessünk nagy lombos fákat a ház déli oldalához, mert ez az egyszerű lépés a későbbiekben majd megakadályozhatja, hogy a tető és a falak túlzottan felmelegedjenek. A fa sok idő amíg megnő, de amit megtehetünk, hogy ablakainkat kívülről árnyékoljuk redőnnyel, ezzel megakadályozzuk, hogy a napsütés bejusson a házba. A fal színének válasszunk világos színt, ami a lehető legtöbb napfényt veri vissza. Ha még építkezés előtt állunk, választhatunk kifejezetten olyan cserepet, ami tető hűvösen tartásához lett tervezve.

Mindenki tudja, hogy a parasztházak milyen jó hűvösek tudnak lenni. Ez amiatt is van, hogy ház napsütötte oldalán végig tornác vagy veranda található, így a falat közvetlen napsütés nem éri, nem tud túlzottan felmelegedni.

Hőszigetelés

A faültetés gyümölcsét nem tudjuk hamar leszüretelni, de a hőszigetelés viszonylag hamar megvalósítható, és nem csak a téli fűtésszámlát csökkenti, hanem megakadályozza, hogy a házunk nyáron túlzottan felmelegedjen. Ahogy már volt róla szó, a falak nagyon fel tudnak melegedni, ennek a hatását már egy 5 cm-es hőszigetelés is ki tudja védeni, de minél vastagabb annál jobb, legyen 10-15 cm!

Tetőszigetelés

Ahogy a falakat, a tetőt is szigeteljük le. Tehetünk a cserepek alá hőtükrös fóliát, a padlást pedig viszonylag olcsón és egyszerűen tudjuk kőzet vagy üveggyapottal szigetelni. Nyáron a lakásba bejutó hő jelentős része származik az állandóan 35-40 fokos padlásról, és még talán ettől tudunk a legkönnyebben megszabadulni.

Szellőztetés

A szellőztetés nagyon fontos, de ha már egyszer elértük, hogy a lakásban hűvösebb legyen mint odakint, akkor nappal ne engedjük be a meleg levegőt! Szellőztessünk az éjszakai és hajnali órákban, legjobb 1 és 4-5 óra között amikor a levegő már kellően hűvös, a nap többi részében pedig csukott ablakok!

Főzés, sütés, gépek

Minden háztartási gépünk hőt termel, a TV, hűtő, mikro, számítógép. Minél kevesebbet használjuk őket, annál kevésbé kell megküzdenünk az általuk okozott extra hőterheléssel.

Növények hűtik a környeztet

A zöld növények hűvösen tartják a környezetüket, nem csak azért, mert a napsugárzást sokkal kevésbé alakítják hőenergiává, mint a mesterséges felületek, hanem mert folyamatosan párologtatnak, ami ugye sok energiát von el a környezetéből. Futassunk fel a ház falára kúszónövényt, pl. borostyánt, a házban is körbevehetjük magunkat dísznövényekkel.

Mit tehetünk ha panelban lakunk?

Ha társasházban, panelben lakunk, ránk ugyanezek az elvek érvényesek. Árnyékoljuk le az ablakokat napközben, szellőztessünk éjszaka, napközben mozgassuk a levegőt, és igyekezzünk kevés háztartási gépet használni. Vegyük körül magunkat a lakásban zöld növényekkel, ezek nem csak kellemesebb látványt, de jobb klímát is fognak biztosítani.

Fontos tudni

Bár kellően kihangsúlyoztuk, hogy a párolgás hűti a környezetét, a párás levegőt sokkal melegebbnek érezzük! Ne hagyjuk hogy a lakás levegője túlzottan párás legyen, akár párátlaníthatunk is. A száraz levegőt sokkal hűvösebbnek érezzük!

Foglaljuk össze

  • A párolgás hőt von el, ezért ha lespricceljük magunkat simán vízzel javul a hőérzetünk.
  • Mozgassuk a házban/lakásban a levegőt ventilátorral ne hagyjuk, hogy álljon.
  • Árnyékoljunk mindent, amit csak lehet. Ültessünk fákat a ház köré, használjunk az ablakokon redőnyt.
  • Legyenek a lakásban növények, javítják a látványt és a klímát is.
  • Minél kevesebb háztartási gépet üzemeltessünk.
  • Napközben ne engedjük a meleg levegőt be, éjszaka a hűvös órákban viszont az egész lakást szellőztessük át.
  • Szigeteljük a homlokzatot és használjunk világos színeket.
  • Szigeteljük a tetőt és válasszunk speciális cserepet kifejezetten a hőterhelés elkerülésére.

You must be logged in to post a comment Login

Megosztás